Agytakarítás

Utak labirintusa [+]

2010. április 13. 13:31 / Agytakarítás

Szerző: Varga Tímea

Az országgyűlési választások hétvégéjén a pszichológia szerelmesei három napon keresztül tobzódhattak a különböző előadásokban, önismereti foglalkozásokban. A 14. Budapesti Pszichológiai Napokon jártunk.

A résztvevők kapcsolatokat teremthettek különleges élethelyzetben lévő emberekkel: ferences szerzetessel, vagy ha az már nem is olyan különleges, homoszexuális fiatallal, drogfüggővel, BKV ellenőrrel. De nem törekszem mindent leírni, hisz áttekinthetetlenül sűrű volt a program. Aki eljött, az a lehetőségek sokaságában megtapasztalhatta a választás nehézségét, ami akár példázhatta életünk lehetőségeinek, az előttünk álló utak sokaságát is, melyek közt szintén nem mindig könnyű döntenünk: merre tovább.

A rendezvény egyik legfontosabb célja a pszichológia népszerűsítése. Ennek megfelelően az előadások egyszerre voltak szakmailag színvonalasak és közérthetők, sőt kifejezetten élvezetesek, szórakoztatók.

Csak morzsákat tudok felvillantani, ezek a morzsák azonban így is sokat jelentettek. Furcsa volt előadásban hallanom gyerekeimről, mint az Y generáció jellegzetes tagjairól. Megtudtam, hogy erre a korosztályra jellemző a multitasking lét, azaz hogy a számítógépnél egyszerre több dolgot csinálnak: írnak, chatelnek, facebookoznak, esetleg mobiloznak stb., miközben még a zene is szól. Ezek szerint ez természetes, más gyerek se komplett - gondoltam, de rögvest az is kiderült, hogy ez az én nézőpontom, ami szintén nem egyedi (X generáció). Sőt, az is kiderült, hogy ezek a fiatalok valószínűleg ugyanúgy megtanulnak ebben élni, mint ahogy elődeik megtanultak autót vezetni, ahol szintén sok dologra kell egyszerre figyelni. Már épp kezdtem megnyugodni gyermekeim jövőjét illetően, amikor az előadó, Tari Annamária ennek a generációnak a majdani nehézségeit kezdte taglalni: szüleikhez képest kevésbé akarnak behódolni a munkahelynek, nagyobb egyensúlyra törekszenek a munka és a magánélet közt, ahhoz viszont, hogy ezt megteremthessék, hogy ne a munkahely uralja őket, hanem fordítva, a lehető legjobbnak kell lenniük. Ez nyomasztó feladat.

Szó volt még e korosztály párkapcsolatában a bensőségesség hiányáról, a tekintély és az alázat megtépázottságáról, melyek pedig elengedhetetlenek a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatokban. A kiutat pedig Pál Feri mosolygós szemű előadása - mely a család mentálhigiénés szerepéről szólt - és Dr. F. Lassú Zsuzsának a barátságokról szóló rendkívül szórakoztató előadása mutatta meg. No és hogy tényleg optimistán folytathassam utamat, egy grafológus elemezte írásomat, aki, bárhogy is unszoltam, nem volt hajlandó rosszat mondani rólam.

Cimkék: pszichológia

Leírás

Vitán felül.

Keresés

Keres

Linkek

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

© 2008-2010, IGEN