Agytakarítás

Mottó: A gyermek közjó. Általa folytatódik az élet, ő a társadalom jövője.

A növekvő potenciális gyermektelenség a szülővé válás (első gyerek) vállalásának nehézségére irányítja a figyelmet. Az általánosan alacsony európai termékenység sok országban számtalan új családpolitikai intézkedésnek nyitott teret. Ezek elsődleges célja, hogy nagyobb népesedéspolitikai hatást fejtsen ki, lehetővé tegye a magánélet, a család és a munka összeegyeztetését (a magas női foglalkoztatást), ne növelje viszont a szegénységet, végül pedig az ország anyagi lehetőségeihez mérten növelje a gyermekek támogatását.

Kiindulópont, hogy a gyermek közügy, és a gyermekneveléshez elengedhetetlen magán-erőfeszítésekhez a közösségnek hozzá kell járulni.

A Népesedési Kerekasztal Lakáshelyzet Munkacsoport javaslatainak összegzése alapján egy új és jól működő lakhatás-támogatási koncepciót kell kidolgozni, ezért kiemelt fontosságot érdemel:

- az otthonteremtés, a gyermeket vállaló (fiatal) családok lakáshoz jutásának támogatása
- a célirányos támogatás, pl. energiatakarékos otthonok kialakítása
- a több generációs családok közeli lakhatásának elősegítése, valamint
- a lakás és munkahely kapcsolata (munkaerő mobilitás) kérdéskörének megoldása

Külön kiemelendő, hogy a jövőben az állam szerepe ösztönző, kezdeményező és célirányos kell hogy legyen, - úgy, hogy ne vállaljon alapvető szerepet a finanszírozásban - s szét kell választani a szociális és piaci eszközöket.

Fontos megjegyezni, hogy a személyi jövedelem-adórendszer ugyanúgy nem tartható fenn, mivel a jelenlegi rendszer hátrányosan érinti a gyermekeseket, azon belül a többgyermekeseket.

Demográfiai tél - az emberi család hanyatlása

www.DemographicWinter.com

A statisztikai adatok szerint a nyugati civilizált országokban a születések száma felére esett az utóbbi 50 évben. Jelenleg a világ 49 országában nem érik el 2.1 rátát, ami szükséges lenne a jelenlegi népesség megtartásához. Európában ez az érték jelenleg 1.3 A becslések szerint 2030-ra Európában 20 millió munkás kéz fog hiányozni. Oroszország várhatóan elveszti jelenlegi népességének egyharmadát 2050-re.

Ki fog dolgozni a gyárakban és a földeken, ha rohamosan csökken a népesség? Kik támogatják a nyugdíjrendszert, illetve gondoskodnak az idősekről? Ki fogja fizetni a most még dolgozók nyugdíját?

Az amerikai dokumentumfilm készítői azt tűzték ki célul, hogy tárgyilagos, közérthető módon bemutatják ezt a sokkoló folyamatot. A helyzet megváltoztatásához szükség van nem csak egyéni aktivistákra, szervezetekre, az üzleti élet szereplőire, de a politikai döntéshozókra, a média irányítóira is, valamint civil és egyházi szervezetekre, hogy a szív és a józan ész alapján a folyamat visszafordíthatóvá váljon.

Saját gyermekeinken látjuk, hogy a házasság intézményét (de bármilyen elköteleződést) egyre nehezebben vállalják fel, a gyerekvállalási hajlandóság egyre csökken (és későbbre tolódik), miközben minden családban nő az idősek száma, akiknek ellátásáról sem a család, sem a társadalom nem gondoskodik megfelelően.

A film rendkívül meggyőző és drámai képet mutat be azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel a népesedési kerekasztal és a Hárim királyfi, három királylány mozgalom foglalkozik. Reméljük, hogy a filmet valamelyik tévécsatorna is műsorára fogja tűzni, felvállalva ennek az égető problémának a bemutatását, netán kiegészítik egy olyan stúdióbeszélgetéssel, ahol a magyarországi szakértők is megerősítik érintettségünket ebben a folyamatban.

Várjuk azok jelentkezését, akik segíteni tudnak a film széles körben történő terjesztésében.

(Demographic Winter: the decline of the human family. SRB Documentary LLC, USA, 2008. 52 min. angol nyelvű, magyar felirattal. www.demographicwinter.com )

Forrás: http://www.3kiralyfi.hu/home/httranyagok

Segítsetek tisztelnünk a liturgiát, ne „prédikáljátok szét" a miséket! Ne nyújtsátok el indokolatlanul a szertartásokat, küzdjetek a giccs ellen! Kérések katolikus papjainkhoz.

Segítsetek nekünk tisztelni a liturgiát!

Hivatásotok központjában az oltár körüli szolgálat áll - segítsetek nekünk abban, hogy a mi életünk alapja is miseáldozatban megjelenő szentség legyen! A misézés, a liturgia legyen számotokra a legfontosabb; ez az, amiben nélkülözhetetlenek vagytok. Ezért kérjük szépen: mondjátok a liturgikus szövegeket számunkra is érthetően és tisztán; ne csúfítsátok el hadarással, motyogással, modoros kántálással. A közösségszervezésben, a hitoktató munkában is szánjatok arra némi energiát, hogy a liturgiát megértessétek, megszerettessétek velünk.

Prédikáció: a kevesebb néha több

Kérjük szépen, ne „prédikáljátok szét" a miséket; ne fűzzetek gondolatmeneteket a liturgia minden mondatához. Hagyjátok hatni a liturgiát a maga tisztaságában! Nem kell mindig valami „kreatívat" kitalálni, nem kell a mise közben kézen fogva körbeállni, karokat emelgetni, rajzolgatni - nem igénylünk semmi ilyesmit, sem a gyerekek, sem a felnőttek. Ötleteitekkel, gondolataitokkal, túlhangsúlyozott személyiségetekkel ne tolakodjatok a liturgia elé!

Ne nyújtsátok el a miséket!

Egy évközi vasárnapi mise időtartama 40-50 perc. Ha ennél több, valamit rosszul csináltok. (Persze más a helyzet a nagy ünnepek szertartásai esetében. Ezeken nem méricskéljük a perceket.) Soha ne a liturgia megcsonkításával takarítsatok meg időt! Ha nem fértek bele az időbe, valószínűleg a prédikáció hosszabb az indokoltnál.

Tisztítsátok meg a templomot!

Óvatosan, tapintatosan, fokozatosan (öreg nénikék érzéseit meg nem sértve), de mégiscsak: tisztítsátok meg a liturgiát és a templomot a giccsektől! Hagyjátok lassan feledésbe merülni az értéktelennek bizonyult népénekeket és beatmise-dalokat, maradjanak meg az értékes régiek, kerüljenek be értékes új dalok, zenék! Nézzetek körül a szobrok és díszítmények között: tényleg mindegyikért kár lenne, ha egy napon eltűnne? (Vagy egy felújítás után nem kerülne vissza a helyére...?) Az értékes művek támogatják a liturgiát, elmélyítik a hitünket, segítik az evangelizációt. A giccsek mindezt nevetségessé tehetik.

Legyetek tisztelendő urak!

Adjátok meg nekünk a lehetőséget, hogy felnézzünk rátok, mint felszentelt személyekre, mint az oltár körül szolgálókra! Hadd tiszteljük személyetekben is egyházunk tanítását, élő hagyományait. Nem kell mindig jó fejnek és lazának lennetek. Legyetek közel hozzánk, de legyetek egy kicsit távolságtartók is, hogy érezzük hivatásotok tekintélyét! Legyetek a barátaink, de legyetek egyben „tisztelendő urak" is!

Fordította: Szilvay Gergely

A "kis Ratzingerrel", Antonio Cañizares Llovera bíborossal, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusával, az Il Foglio című napilap közölt beszélgetést, amit azóta csak "A Cañizares-interjúként" emlegetnek.

Az interjú angol nyelvű változata az Új Teológiai Mozgalom blogján olvasható. Az interjúnak csak a fontosabb részeit fordítottuk le, az olvashatóság kedvéért viszont nem tettük át függő beszédbe.

Feladatom, amiért az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció élére kerültem, hogy újjáélesszem és növeljem a liturgia iránti fogékonyságot a hívek életében és tudatában. A liturgia kell ugyanis, hogy a közösség szíve és középpontja legyen. Amint azt a II. Vatikáni Zsinat mondja, a liturgia a maga teljességében a forrása és lényege a keresztény életnek. Mióta a kongregáció élén vagyok, egyre inkább azt tapasztalom, hogy keményen és kérlelhetetlenül képviselni kell az Egyházban minden kontinensen egy olyan liturgikus megújulást, ami életre kelti az Egyház és a zsinat gazdag örökségét és a 19-20. század liturgikus törekvéseinek nyomdokán jár. Ebben van a mi jövőnk és a világ jövője is. A jövő ugyanis Istenben van, az Istenben való életben, és a tőle származó életben. Ez pedig a liturgiában valósul meg. Csak a liturgiát megélő Egyház képes a világnak nyújtani az egyetlent, ami azt megújíthatja és megváltoztathatja: Istent és az ő kegyelmét. A liturgia Isten jelenléte, abban ő cselekszik, és ezáltal részesedhetünk kegyelméből. Ez az egyetlen dolog, ami megmenthet minket.

XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum kezdetű motu propriója széles körben engedélyezte a régi római rítus használatát. Sokan úgy értelmezték ezt, hogy azzal a X. Szent Piusz Papi Testvériség (FSSPX) kedvében akart járni a Szentatya. Az FSSPX Lefevbre bíboros követőit tömöríti, aki elutasította a zsinatot és az azt követő liturgikus reformot. Amikor 1988-ban négy papot püspökké szentelt pápai engedély nélkül, önmagától beálló kiközösítés sújtotta őt és a felszentelteket is. XVI. Benedek nagy felhördülést váltott ki, amikor feloldotta az ő kiközösítésüket.

A Summorum Pontificum nagyon fontos a liturgia és az egyház számára. Nem visszalépés, hanem a Hagyomány gazdagságának elismerése, amelynek a liturgia a legnagyszerűbb kifejeződése. Az Egyház nem engedheti meg magának, hogy megfeledkezzen a régi római rítus örökségéről. Az ugyanis a saját maga elárulása lenne. Nem kerülheti meg a liturgia történelmi örökségét. Nem lehet mindent újraalkotni anélkül, hogy ne csonkítanánk meg az egyházat. Ugyanakkor mások a zsinat utáni liturgikus reformot szakításként, és nem organikus megújulásként értelmezték. A zsinat utáni években a "változás" varázsszó volt. Nem felejthetjük el, hogy azoknak az éveknek a világa az embert "teremtőként" fogta föl, ami bajosan egyeztethető össze azzal a nézettel, hogy a liturgiában végső soron Isten cselekszik. Az ember teremtőnek való felfogásán, ami mindennek a szekularizációjához vezet, és amiben Istennek gyakran nincs helye, valamint a változás önmagáért való szeretetén még mindig nem sikerült túllépnünk. Ezért sokak szemét szúrja a régi római liturgia bemutatásának liberalizálása. A Summorum Pontificum végső soron nem csak a liturgiát érinti, hanem az egész Egyházat, akié a hagyomány, az a hagyomány, ami nélkül az Egyház csak egy folyamatosan változó emberi intézmény volna. A zsinat nem szakítás volt a múlttal, hanem annak szerves folytatása, ezt az értelmezést nevezi a pápa "a kontinuitás hermeneutikájának".

Joseph Ratzinger A liturgia szelleme című műve (Szent István Társulat, 2002) már jelezte azokat a törekvéseket, amelyek pápasága központi feladatai közt vannak. A pápa ebben a művében többek között kifejtette, miben látja a liturgikus reform túlkapásait. XVI. Benedek hitet tesz a kelet felé misézés mellett, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az oltáron található, vagy mennyezetről belógó kereszt fontosságát hangsúlyozza, hogy Krisztus legyen láthatóan is a középpontban. A pápa hagyományosabb liturgikus ruhákba öltözik, időnként a régi, "háttal miséző" oltárnál celebrálja a liturgiát, a nála áldozók pedig nyelvre áldoznak, térdelve. XVI. Benedek leváltotta II. János Pál szertartásmesterét, és a jóval konzervatívabb nézeteket valló, a tridenti rítust úgyszintén kedvelő Guido Marinit nevezte ki helyette.

A pápa közelebb akar vinni minket - könyve címével élve - a liturgia szelleméhez, hogy meghaladjuk a még mindig erős leegyszerűsítő törekvéseket a liturgiában. Feladatunk követni őt, ha a liturgiából szeretnénk élni, és nem akarjuk elfelejteni a liturgikus örökségünket. Ne feledjük, hogy XXIII. János misekönyve szerint celebrált régi római liturgia Nagy Szent Gergely pápa koráig vagy még korábbra is visszavezethető. Mégis számos nehézséggel kell szembenézniük azoknak, akik a régi rítus szerint ünneplik a liturgiát, mivel sokan zsinat előtti, vagy ami még rosszabb, zsinatellenes szellemiséget tulajdonítanak nekik. Aki ilyennel gyanúsít valakit, az nem érti a folyamatosság elméletét, és a zsinatot inkább szakadásként értelmezi.

Az istentiszteleti kongregáció egy évvel ezelőtti konferenciáján foglalkozott az új liturgikus mozgalom hirdetésének szükségességével is, ami a zsinat és XVI. Benedek tanításához híven a liturgiát helyezi az egyház és a keresztény ember életének középpontjába. Fel kell számolni ugyanis a még mindig gyakori liturgikus visszaéléseket; ezért adta ki pár éve a kongregáció a Redemptionis Sacramentum című dokumentumot. Ha mi, katolikusok, adni szeretnénk valamit a világnak, a legfontosabb, hogy ezeket a visszaéléseket felszámoljuk. Újjá kell élesztenünk a liturgia valódi szellemét. A liturgikus "kreativitás" (a liturgia össze-vissza alakítása a pap és a hívek kénye kedve szerint) a liturgia szekularizációjához és megszűnéséhez vezet, mivel ellentétes a liturgia természetével.

Nem felejthetjük el, hogy a zsinat nem törölte el a latint, mint a liturgia nyelvét. A latin továbbra is a rítus tiszteletreméltó nyelve. Fontos kérdés az, hogy kelet felé ("háttal"), esetleg kereszttel az oltáron misézünk, fontos kérdés a térden és nyelvre való áldozás kérdése és a gregorián ének használata is, mivel mindegyikük kapcsolatban áll a liturgia szellemével. Amikor részt veszek a Szentatya által celebrált szentmisén, újra és újra meggyőződöm róla, hogy ezek fontos felvetések. Hiszen a liturgiának meg kell erősítenie a hitet abban, hogy Krisztus valóban jelen van az Oltáriszentségben, ami Isten ajándéka, és ami által Ő cselekszik.

Antonio Cañizares Llovera 1945-ben született. Teológiából szerzett doktorátust, szakterülete a katekézis. II. János Pál 1992-ben nevezte ki Ávila püspökévé. 1996-tól granadai érsek és a Hittani Kongregáció munkatársa. 2002-től 2008-ig toledói érsek és Spanyolország prímása (ami a toledói érseki címmel együtt jár). 2006-tól bíboros, 2008-tól Francis Arinze utódaként az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa. Ilyen minőségében az előző időszakban többször mutatott be régi rítusú szentmisét. A bíborost apró termete, a pápával való barátsága, gondolkodásuk hasonlósága miatt "kis Ratzingernek" is hívják.

Honlapunkon korábban hírt adtunk arról, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara az országban elsőként katolikus közösségszervező képzést indít. Az induló szakról Schanda Tamást, a PPKE munkatársát, a képzés egyik szervezőjét faggattuk.

Az általunk ismert katolikus közösségeknek megvannak a saját vezetői, vezetőképzői, hitoktatói. Miért van szükséges egy újabb képzés beindítására?

Mindenek előtt hangsúlyoznám, hogy ez egy tudományos igényeket is kielégítő egyetemi szak, ami államilag is elismert diplomát ad! Persze mondhatjuk, hogy teológiát számos helyen tanulhatunk hazánkban, ám azt látnunk kell, hogy önmagában a teológiai képzettség nem elégséges bizonyos feladatok (például táborszervezés, pályázatírás és elszámolás) színvonalas elvégzéséhez. Márpedig ezek a feladatok hozzátartozhatnak még egy plébániai hittancsoport működéséhez is! Az olyan feladatok, mint a forrásteremtés, tipikusan nem működnek hosszútávon önkéntes munkában. Ma még sajnos általános, hogy „megélhetési civilként" tekintünk arra, aki a közösségért végzett munkájáért pénzt fogad el. Ezért egy pályázatból szégyenlősen kihúzzuk a menedzsment-költségeket, miközben panaszkodunk, hogy nincs időnk könyvelni, adminisztrálni, szervezni. Ez a hozzáállás akár tönkre is tehet egy csoportot, mivel ilyenkor a minőségből veszünk el. Nem szégyen, nem bűn az, ha valaki a befektetett munkája után pénzhez jut. Emellett mindenképp megemlítendő az is, hogy számos jövőbeni pozitív hozadéka van a szak indulásának: elég, ha arra gondolunk, hogy a diplomamunkák révén közösségekről a közösségszervezésről szóló magyar nyelvű szakirodalom fog keletezni, vagy arra, hogy a miskolci plébániai segítő munkáját meg fogja ismerni a budapesti cserkészvezető!

Tehát a miskolci plébániai segítőtől kezdve a budapesti cserkészig mindenki diplomás katolikus közösségszervezők szeretne majd lenni? Ez nem túlzás?

Miért lenne az? Képzésünk célcsoportja nagyon széles. Szól közösségvezetőknek, lelkiségi mozgalmak vezetőinek, ám többet ad, mint az adott közösség belső vezetőképzője: az ottani tematika kiegészül rendezvényszervezési, alapvető jogi, pszichológiai és közgazdaságtani ismeretekkel is. Szintén hasznára válhat a képzés a már most civil szférában dolgozóknak, vagy hittanároknak, akik az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati teológiára alapuló hitoktatás sajátosságait is elsajátíthatják. A képzés ráadásul nem végállomás számukra sem: hittanár-nevelő MA képzés épül rá.

Abban minden bizonnyal egyet értünk, hogy a szak népszerűsége nem fog vetekedni a gazdasági vagy más szakokéval. Nem tartanak attól, hogy csak azok fognak jelentkezni a szakra, akiket sehova máshova nem vesznek fel?

Mindenképp leszögezném, hogy a szak elvégzéséhez tényleges teljesítmény szükséges! Nem adunk ingyen diplomát. Továbbá számítunk arra, hogy sokan második diplomaként, pusztán érdeklődésből fogják elvégezni a képzést, mint a kilencvenes években a teológiát. Éppen ezért törekedtünk a viszonylag alacsonyabb összegű tandíjra (95.000 Ft/félév). A jelentkezőket szóbeli elbeszélgetés, nem pedig hozott pontok alapján rangsoroljuk, a beszélgetés alkalmával pedig a jelentkező motivációit vizsgáljuk. Természetesen emellett mindenkitől elvárjuk az egyetem szellemiségének megfelelő, tudás centrikus hozzáállást.

A képzés tantervét átolvasva úgy érezzük, hogy egy végzett katolikus közösségszervező kevesebbet fog tudni, mint egy hittanár, és kevésbé fog érteni a szervezéshez, mint egy non-profit menedzser.

Ez valahol igaz, de hangsúlyozom, hogy a képzés BA fokozatú diplomát ad: célja nem a specifikáció - éppen ezért igazságtalan két MA szakhoz hasonlítani. Széles alap kíván lenni, amire a későbbiekben lehet építeni. Ha csak annyi szakértelemmel rendelkeznek a jövőben az egyházi dolgozók, mint amennyit ez a képzés ad, már hatalmasat léptünk előre a mostani autodidakta módszerekhez képest.

Sokszor halljuk, mennyire az adottságokon múlik az, hogy valaki alkalmas-e vezetőnek. Az „alkalmatlanok" is kapnak diplomát?

Tagadhatatlan, hogy egy közösség vezetőjének szüksége van alapvető vezetői kompetenciákra, viszont azt is beláthatjuk, hogy ezek az adottságok részben tanulhatóak, és komolyan fejleszthetők. A képzés is erre fókuszál: meglévő tapasztalatokat tudatosít, meglévő kompetenciákra épít; a megszokásból történő vezetés helyett a tudatosságra irányítja a képzésben résztvevők figyelmét. A közösségszervező pedig nem feltétlenül közösségvezető! Számos átfedés lehetséges, de ha jobban belegondolunk, egy közösség működtetése elképzelhetetlen hozzáértő háttéremberek nélkül.

A Catholic World Report interjúja Francis Arinze bíborossal - fordította: Szilvay Gergely

A pap nem lehet reverendás showman: de az egyháznak nincs hadserege, ezért nem állíttatnak mindenki mellé svájci gárdistát. A bíboros örülne, ha az egész világ keresztény szeretne lenni, mert akkor a pápa bezárhatná a vallásközi párbeszéd hivatalát.

II. János Pál sokat beszélt az „új evangelizációról", azonban ez nem új tartalmat, hanem új módszert jelentett - válaszolta Francis Arinze arra a kérdésre, hogy vajon mást gondol-e az evangelizációról XVI. Benedek, mint elődje. Az evangelizáció azt jelenti, hogy elvisszük az embereknek a Jó Hírt, Krisztus, a Megmentő üzenetét. Az egyháznak nincs más dolga, csak ez.

A muszlimok közti térítés nehézségeiről szólva a nigériai bíboros elmondta: „ha az emberek megtérnek Krisztushoz, katekézist tartunk, megkereszteljük őket és létrehozunk egy keresztény közösséget. Ha nem hisz valaki Krisztusban, legalább el tudjuk érni az illetőt: meghallgatjuk, megpróbáljuk megérteni. Aztán megpróbáljuk elmagyarázni, mit gondolunk mi. Ha ilyesmit csinálsz, azt nevezik vallásközi párbeszédnek. Ez része az evangelizációnak, de csak egy része. Azonban sosem gyakorolhatunk nyomást senkire és nem taktikázhatunk."

„Ha egy muzulmán keresztény hitre tér, boldogok vagyunk. Miért ne lennénk? Ha az egész világ megtér Krisztushoz, az nagyszerű! Akkor a Szentatya bezárhatja a vallásközi párbeszéd pápai bizottságát Rómában. Azonban egyelőre nem tartunk itt. Azaz ha valaki nem hisz Jézusban, attól még lehetünk barátok, és együtt is működhetünk. De ha mégis hisz, kiváló, van katekizmusunk, csak hétszáz oldal." - fogalmazott a bíboros.

Francis Arinze a kérdésre, miszerint XVI. Benedek liturgikus törekvéseivel vajon eltűnnek-e a liturgikus visszaélések, úgy válaszol: ezt remélik, „de a világ nagy, és ki tudja megmondani, hogy mit művel egy pap a Föld valamely sarkában? Azonban Rómából nem küldhetünk minden pap mellé egy svájci gárdistát, hogy felügyelje őt." Persze „az egyház nem csak a szívhez szól: Krisztus és az egyház iránti szeretet vár, ami az egyház iránti engedelmességet is jelent."

A liturgiáról szólva Arinze kifejtette: ha egyedül imádkozunk, úgy imádkozunk, ahogy jól esik. Azonban a liturgia nyilvános, közösségi imádkozás, az egyház imája, és mivel ennek következtében a liturgiában az egyház nevében imádkozunk, az egyház határozza meg, hogyan tegyük ezt. Ha nem ennek szellemében cselekszünk, és minden pap azt csinál, amit akar, akkor „reverendás showmanként" kezdenek el viselkedni az oltárnál, és ők kerülnek a liturgia középpontjába Krisztus helyett. A papnak viszont Krisztust kell tükröznie.

Többeket megoszt, hogy a tulsai (Egyesült Államok, Oklahoma) püspök, Edward Slattery újabban kelet felé, a híveknek „háttal" misézik. Ez a bíboros szerint nem probléma: „nem az a lényeg, hogy a hívek vagy a főoltár felé fordulva misézünk, hanem az, hogy a hívek és a pap egyaránt Isten felé fordulva ünnepeljenek, s felismerjék, hogy nem egymást, hanem Krisztus misztériumát ünneplik. Ezért ragaszkodik hozzá a Szentatya, hogy az oltáron vagy annak közvetlen közelében legyen a feszület. A bíboros rámutatott: a II. Vatikáni Zsinat sohasem hozott olyan szabályt, hogy a nép felé fordulva kell misézni. Az a kifejezés pedig, hogy a pap hátat fordít a népnek, helytelen; inkább úgy kellene mondanunk, hogy Isten felé fordul."

Mit szeretne megélni, mielőtt távozik a földi életből - szólt az utolsó kérdés. „Szeretném, ha mindenki hinne Jézusban. De nem csak hinne, hanem ha élné is a hitét. És nem egyfajta à la carte kereszténységre gondolok, amikor kiválogatjuk, ami tetszik a kereszténységből, a többit meg otthagyjuk. Szeretném, ha mindenki, aki már keresztény, elmélyítené a hitét, és aki még nem az, azzá válna. Minél inkább így történne, annál boldogabb lennék" - zárta szavait Francis Arinze bíboros.

Francis Arinze, az Istentiszteleti és s Szentségi Kongregáció előző prefektusa, ebben a székben Antonio Cañizares Llovera bíboros elődje volt 2002-től 2008-ig. II. János Pál egyik tanácsadója 1941-ben született Nigériában, egy törzsi vallást követő családban. A legfiatalabb püspök volt, amikor 32 évesen püspökké szentelték 1965-ben. Nem sokkal később, '67-ben Onitsha első bennszülött érsekévé lett. Az ekkoriban kitörő Nigéria-Biafra-polgárháború miatt azonban évekig menekültként kellett élnie más városokban, eközben viszont a menekülteket és a háború más áldozatait segítette maga is. Mivel ugyan Nigériában keresztény többség van, de nem elhanyagolható a muszlim kisebbség sem, 1979-ben II. János Pál megtette a Nem Keresztény Hívők Vatikáni Hivatalának vezetőjévé. 1985-ben lemondott érsekségéről, a pápa pedig bíborossá kreálta, majd megtette a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnökévé. Az említett kongregáció élére való kinevezéséig, 2002-ig szolgált ebben a pozícióban. Arinze gyakorló evangelista, a Familyland TV-ben vezet missziós műsort európaiak, amerikaiak, afrikaiak számára.

Az interjú eredeti nyelven itt olvasható.