Agytakarítás

A saját felelősségét nem tudatosító önkéntes munkás épp olyan gondokat okozhat egy-egy civil szervezet működésében, mint a posztjához a végletekig ragaszkodó, elfásult vezető - derül ki Borka Balázs lapunknak adott interjújából. A szakember által vezetett, számos szervezettel hosszú távú kapcsolatban álló Civil Partner Kft. több nagyszabású adománygyűjtő kampányban vett már részt; többek között a katolikus egyház „egy százalékos" kampányát is rendszeresen szervezi.

A Civil Partner Kft. - mint arra nevéből is következtethetünk - a civil szervezetekkel foglalkozik. Milyen módon?

Főként pénzgyűjtéshez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtunk. Ezek egyrészt a személyi jövedelemadó egy százalékának gyűjtésére irányulnak: a törvényi szabályozás figyelésétől és az adózási statisztikai adatok elemzésétől kezdve a stratégiaalkotáson, az üzenetek megfogalmazásán, a célcsoportok és a kommunikációs csatornák meghatározásán át a kampányok lebonyolításáig és értékeléséig. Teljes körű szolgáltatást nyújtunk; nem is tudunk az országban más cégről, amelyik ilyen komplexen vállalkozna erre. A másik fő tevékenységünk az adománygyűjtés. Ezen a területen erősségünk a nagy léptékű, nagy tömegű gyűjtés. Ez azt jelenti, hogy nem néhány nagy adományozóra koncentrálunk, hanem sok kis támogatót, magánszemélyt és céget próbálunk megnyerni. Ez - bár a kezdeti költségek magasabbak lehetnek - folyamatosabb, biztonságosabb bevételi forrást jelent, hiszen akár egyetlen nagy adományozó kiesése veszélybe sodorhatja az adott szervezet költségvetését. Ez a kockázat nyilván sokkal kisebb, ha több száz, több ezer, vagy akár több tízezer adományozó van a háttérben. Ebben az esetben nem is csupán „fund raising"-ről, azaz adománygyűjtésről, hanem „friend raising"-ről, azaz „barátgyűjtésről" kell beszélnünk.

Ez azt jelenti, hogy a szervezetek akár az önkénteseik utánpótlási bázisaként is tekinthetnek ezekre az adományozó „barátokra"?

Az emberek alapvetően azért adományoznak, mert így részt tudnak venni valamilyen általuk fontosnak tartott ügy megsegítésében, amit személyes jelenlétükkel nem tudnának támogatni. Az adományozók többsége meg is marad ebben a helyzetben. De mivel az adománykérés folyamatában is törekszünk a személyes megszólításra - részletesen bemutatjuk a támogatandó programot, megköszönjük a küldött adományt, beszámolunk az elért eredményekről, azaz a támogatás hasznosulásáról, meghívót küldünk a szervezet különböző nyilvános rendezvényeire -, ez a „friend raising" valóban alkalmas önkéntesek megnyerésére is. Mindig az az alapállásunk: az adománykérés nem kunyerálás, hanem a lehetőség felkínálása, hogy az illető valami jóban részt vegyen.

Az adománygyűjtési kampányokban nyilván tapasztalják, hogy bizonyos ügyekhez könnyebb, másokhoz nehezebb támogatókat találni.

Valóban, a „könnyzacskó-projektekre" könnyebb pénzt szerezni. Tipikusan ilyenek a beteg gyerekek, valamint az állatmenhelyek. Vannak egészen szűk csoportok is, mint például a leukémiás gyerekek, akik csak nagyjából ezred annyian vannak, mint mondjuk a balesetes gyerekek, mégis kiemelkedően nagy támogatást vonzanak. Az „adománygyűjtő piac" nagy hányadát ezek a projektek fedik le, és persze az ehhez hasonlókat célozzák meg azok a szervezetek, amelyek egy részéről sejthető, hogy elsősorban üzleti megfontolások vezérlik őket, és kevésbé a rászorulók tényleges segítése...

A Civil Partnernek volt már dolga ilyen „álcivil" szervezettel?

Nem volt, és ennek nemcsak elvi, hanem gyakorlati okai is vannak. Hozzánk általában akkor fordul egy szervezet, ha nincs elég kapacitása, pénze vagy szaktudása egy kampány professzionális megtervezéséhez és lebonyolításához. Viszont egy olyan szervezet, amelyik valójában az üzleti haszonra törekszik, valószínűleg többnyire rendelkezik a fentiekkel, és nem célja, hogy egy hozzánk hasonló külsős belelásson a kártyáikba.

Ebből az is kiderül: az ügyfeleik kártyáiba bele kell látniuk ahhoz, hogy hatékonyan segíteni tudjanak...

Ez a szolgáltatás nem úgy működik, hogy jövünk, megjavítjuk a vízcsapot, aztán elköszönünk. Átfogó beszélgetéseken igyekszünk minél jobban megismerni a megbízóink céljait, lehetőségeit, és hosszú, több éves kapcsolatokra törekszünk. A kampányok lebonyolítása mellett esetenként szervezetfejlesztési tanácsadást, trénerkedést is vállalunk - ennek hatékonyságára éppen a hosszú távú kapcsolat ad jó lehetőséget.

Trénerként milyen tanácsot adna azoknak a civil szervezeteknek, amelyek az önkénteseiket szeretnék hatékonyan foglalkoztatni? Tipikus gond szokott lenni, hogy aki ingyen dolgozik, attól nem lehet semmit szigorúan számon kérni.

Ilyen általános kérdésre konkrét tanácsot nem, inkább irányelveket tudok mondani. Bizonyos szempontból az önkéntest is úgy kell kezelni, mint egy cégnél dolgozó munkavállalót. Pénzt ugyan nem kap a munkájáért, de ettől még van felelőssége, és lehet őt szembesíteni azzal, hogy milyen következményekkel jár, ha nem végzi el a feladatát. Lecsúszhatunk egy határidőről, elmaradhat egy pályázati támogatás, a szervezet elveszítheti a szavahihetőségét, kockáztathatja a hírnevét - aminek pedig különösen nagy jelentősége van egy civil szervezet esetében.

Ha belegondolunk, jó esetben egy cégnél is hasonló dolgok motiválnak egy munkavállalót, és nem annyira a büntetéstől, a pénzlevonástól való félelem.

Pontosan. Az „egy csapat vagyunk" érzése itt is, ott is fontos motiváló tényező. És annyiban is hasonló a helyzet, hogy az önkéntes munkának is megvan a maga jutalma, ha nem is pénzben fejeződik ki. Jutalom, hogy valaki az adott közösséghez tartozhat, hogy itt új - és más területeken is hasznosítható - készségeket sajátíthat el, hogy személyes kapcsolatokat építhet, amelyeket majd akár a pénzért végzett munkakörében is hasznosíthat. Ezek olyan „juttatások", amiért igenis el lehet várni a jó és pontos munkát.

Egy másik jellemző gond egyes önkéntesek túlzott „kizsákmányolása".

Elsősorban a vezetők dolga, hogy ne hagyják az önkénteseket kiégni, belefásulni a munkába. Erre tudatosan figyelni kell, mert ők maguk gyakran nem adják ennek jelét, ott tartja őket az elkötelezettség.

Sokszor persze épp a vezetők égnek ki.

Ők is veszélyeztetettek. Jellemző helyzet, hogy a vezető már elfáradt, de nem hajlandó átadni a helyét, hiszen akár egy-két évtizeden át beletette az idejét, a pénzét, feláldozta az üzleti karrierjét, netán ráment a családja... Ilyen helyzetben nehéz otthagyni a feladatot. Az öregedés is csökkentheti a belátási képességet. A vezető szűkebb környezete, a „régi harcostársak" pedig nem kezdeményezik a váltást akkor se, ha már látják, hogy baj van.

Ez persze érthető, és nem is ítélhető el, ha egy civil szervezetnél az emberiességi szempontok a szokásosnál nagyobb szerepet játszanak.

Ezzel teljesen egyetértek. De emellett az is fontos, hogy a civil szervezetekben a racionális erőforrás-gazdálkodás is szerepet kapjon. Különben az a jó ügy láthatja kárát, amiért a szervezet egykor létrejött.