Agytakarítás

Írta: Bethlenfalvy Gábor

A pécsi Vallási Kultúra Éve rendezvénysorozat tapasztalatai túlmutatnak önmagukon: alkalmat adnak arra is, hogy újragondoljuk az egyház kulturális kínálatát, vallás és kultúra, szakrális és profán viszonyát. Rubovszky Rita, a Hungarofest Nonprofit Kft. igazgatója nyilatkozott lapunknak.

A „Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa" programsorozat előtt egy évvel, 2009-ben a vallási kultúra évét ünneplik Pécsett. Honnan jött az ötlet, hogy „előkészítő évet" iktassanak a 2010-es programok elé?

A pécsi püspökség ebben az évben ünnepli ezer éves évfordulóját. Több egyházmegye is hasonló helyzetben van, például a győri és a kalocsai, ám a Pécs egyedülálló abban a tekintetben, hogy alapításról kézírásos okirat maradt ránk. Ismerjük az alapítás pontos dátumát: 1009. augusztus 23. Ezért tartottak ünnepi szentmisét a pécsi székesegyházban idén augusztus 23-án.

A kulturális fővárosok szoktak hasonló előkészítő éveket szervezni?

Nem, ezt mi találtuk ki. A kormány és a város költségvetéséből is szántak arra pénzt, hogy mintegy felkészítsék a várost az EKF évére. Ez több éves felkészülést jelent, hiszen 2007 a Tanítás és Tanulás Éve, 2008 pedig a Környezetkultúra Éve, volt Pécsett.

A vallási kultúra évének alapvetően a pécsi egyházmegye a „házigazdája"?

Természetesen. Az egyházmegye 100 millió forintos támogatást kapott a programok szervezésére. A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Kft. pedig a maga eszközeivel minden szakmai segítséget megad a programok sikeres megvalósulása és kommunikációja érdekében.

A rendezvénysorozat számos programján túl vagyunk már. Meg lehet fogalmazni, hogy mi a vallási kultúra évének a jelentősége, a hozadéka?

Jelentős eredménynek találom például Szamosi Szabolcs, a Pécsi Bazilika zenei vezetője, karnagya és orgonistája sikerét: mára egyértelműen országos, sőt, nemzetközi ismertségre tett szert, ami a magyar zenei és egyházzenei kultúra hírnevét is növeli. De nagy jelentőségűnek tartom azt is, hogy bebizonyosodott: a pécsiekben nagy igény van a kultúrára. Amikor Placido Domingo az Operalia 2009 záróeseményeként a Pécsi Bazilika előtt adott ingyenes koncertet augusztus 8-án a Pannon Filharmonikusok közreműködésével, körülbelül 15 ezer ember gyűlt össze a téren! A többi kiemelt program is végig 10-15 ezer fős közönség érdeklődése mellett zajlott, az ünnepi szentmisét és az utána tartott szabadtéri Mahler-koncertet is beleértve. A bazilika előtti téren az Ezrek szimfóniáját adta elő egy 158 tagú zenekar és egy 450 fős kórus, ezt az egyébként nem könnyű zeneművet 12 ezer ember hallgatta, egymás mellett állva, néma csöndben. Nem háttérzajként, hanem valóban a műre figyelve, randalírozás és pogácsamajszolás nélkül. Ezek fantasztikus eredmények.

A hasonló millenniumot ünneplő többi egyházmegye akár irigykedhet, hogy a pécsieknek ilyen nagyszabású programsorozat jutott...

Pécsre kétségtelenül kiemelt figyelem irányul az EKF-programnak köszönhetően. De én úgy látom, hogy ennek a kiemelt figyelemnek a többi egyházmegye és Magyarország egész lakossága a hasznát látja, ugyanis segít tudatosítani, hogy ezeréves keresztény kultúránk van. Ennek hallatlanul fontos identitásképző szerepe van.

Máshol is van a vallási kultúrának ilyen jellegű, tömegeket mozgató hatása? Hogyan látja ezt a rendezvényszervező szemével?

A közelmúltban tartották a Szakrális Művészetek Hetét, ami a fővárosban és vidéken is hihetetlenül sok embert vonzott. Ugyanezt mutatta a 2007. évi budapesti Városmisszió, ami több százezer embert mozgatott meg. Európában máshol is hasonlók a tapasztalatok. Borzasztó nagy igény van manapság az olyan programokra, ahol egyrészt minőségi művészeti kínálattal találkozhatnak a résztvevők, másrészt amelyeknek határozott lelki üzenetük is van. Fontos szerepe van a helyszín megválasztásának is.

Milyen szempontból?

Nagy hatásúak az olyan programok, amelyek alternatív szakrális tereket hoznak létre. Ez úgy történhet, hogy vallási tartalmak a templomokon kívül, az utcákon, a köztereken, vagy mondjuk akár a metróállomásokon jelennek meg. Izgalmas ennek a fordítottja is: amikor profán tartalmakat viszünk be szakrális terekbe. Ennek nagyon jó példája T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című drámájának előadása, amelyet augusztus 21-én a Pécsi Bazilikában mutattak be. A darab témája természetesen összefügg a vallással; Becket Tamás sorsát, szentté válását dolgozza fel.

Vagyis a szent és a profán világ közötti kapcsolat, az átjárhatóság felidézése vonzza az embereket?

Pontosan. Hasonlóan nagy vonzerő van a szabad téri nagy ingyenes rendezvényekben, amire az előbb említett pécsi Mahler-koncert kitűnő példa. Ha jó a szervezés, akkor az ingyenességben nem az értéktelenséget látják a résztvevők, hanem épp ellenkezőleg, az ajándékozás keresztény gesztusát. Adunk valami értékeset, és cserébe nem kérünk semmit, csak a befogadó figyelmet.

Kérdés, hogy ezeknek az egyszeri élményeknek van-e hosszabb távú hatásuk is.

Megerősödött a pécsi művészeti élet, a nemzetközi sajtó is felfigyelt rá. Erre sok mindent lehet építeni. Még fontosabb az a hatás, ami a kulturális fogyasztási szokásokban, a lelkekben következik be. Pécs nem tipikus „katolikus fellegvár", de hogy ebben az időszakban mégis a hazai keresztény kultúra központjává vált, ez olyan élmény, amiből az ott élők sokáig táplálkozhatnak.

Az is kérdés, hogy egyáltalán mit jelent ma a keresztény kultúra...

Azt gondolom, hogy az egyház kezd visszatalálni a maga sajátos kulturális kínálatához, és ezzel valamiképpen visszatér azokhoz a - felvilágosodás előtti - időkhöz, amikor a keresztény vallás és a kultúra között nem volt határ; a kettő ugyanazt jelentette. Ha az egyház most kilép a vasárnap esti templomi orgonahangversenyek keretei közül, és rátalál arra modern kulturális kínálatra, amivel a mai kor emberéhez hitelesen és színvonalasan tud szólni, akkor nagyon fontos dolgot tesz. Ez napjaik kulturális életének fontos tapasztalata, amin érdemes lenne tovább gondolkodni.